2013. február 2., szombat

Hugi névnapi rózsaszín szettje

Igen rózsaszín :)
Nem gondoltam volna, hogy ennyire megbarátkozok ezzel a színnel.
Emlékszem először rokonság szaporodás miatt kerültek rózsaszín gyöngyök a táramba, és azóta nincs megállás, csak gyűlnek-gyűlnek :)

Tehát mivel Hugimnak sok-sok ékszere kezd lenni (szemben velem, akinek a saját gyűjteményét is illene már fejleszteni :) , rózsaszín mellett döntöttem, és egy igen csajos elegáns szett lett belőle.



A medál rivoli peyote befoglalásból indult, és egy ilyen szép virág medál lett belőle. 
 
A füli szív alakú rivoli, peyote befoglalása, meg is szenvedtem vele, ha tehetem kör rivolit veszek, de ebből a színből, ami illett a nyaklánc medáljához, csak ilyen alakban találtam.

A karin sokat agyaltam, majd szétnéztem a letöltött mintáim között, és ott találtam meg az igazit, ami alapján készült - Bracelet maille gourmette Marie Cybertől.

Megjegyzés: Sógorral tudat alatt jól összebeszéltünk, mert tőle szép pulcsikat kapott, amik között volt egy rózsaszín is :))

4 megjegyzés:

  1. Nagyon csini csajos. Én sem vagyok rózsaszín párti,de ezek igazán szépek. Tábla ügyben majd keress,hogy mit is szeretnétek.

    VálaszTörlés
  2. Nagyon cuki szett lett, tényleg! Bár én a rózsaszínnel szerintem sosem fogok barátságot kötni!:)

    VálaszTörlés
  3. Köszönöm :)
    A rózsaszínnel én is így állok, de mostanában rákaptam a pink ruhákra :), ami munkahelyi ártalom - T-mobilnál dolgozom :)

    VálaszTörlés
  4. Hát ez jó, munkahelyi ártalom!:)

    VálaszTörlés